Avatott cserga vezetők Magyarországon

Ha ismersz olyan cserga vezetőt, aki nincs fent a listán, kérjük, jelezd felénk.

TORDAI ZSUZSA

FISTER MÁRIA MAGDOLNA

Felső-Magyarország – Mátyusföld – Terra Mathei – Hungary

Író, szociológus, a népművelés terén több évtizedes múlttal rendelkező tapasztalati szakember. Közművelődési előadó, tanító és hagyományőrző, aki a hímzésekből is úgy olvas, akárcsak mások a könyvekből. Magdolna emellett cserga (izzasztókunyhó) szertartás-vezető, jós, a csallóközi és a mátyusföldi magyar hagyaték kutatója, ismerője, továbbadója.

- A megérzéseim, a látomásaim, a sejtéseim indítják el kutatásaim témáját. Ilyenkor több síkon, több időben párhuzamosan élek. Erre aztán levéltárban, könyvtárakban, múzeumokban, kiadványokban, könyvekben, folyóiratokban, az interneten elérhető források segítségével begyűjtöm, amit tudni lehet, végül elmegyek a helyszínre. Ott fizikai síkon, építészetileg is, régészetileg is megnézem, ami látható, emellett energiaszinten hordozhat a helyszín további fontos információkat, amelyek aztán a találkozás után vagy gondolattá bontódnak, vagy nem... Eredményeimet itt-ott folyóiratokban (Ősi Gyökér, Dobogó), illetve magán kiadású könyveimben, előadásaimon ismertetem.

Otthonomban, Virten, rendszeresen tartok Izzasztókunyhót, illetve az Új Hold alkalmával, hagyományos nevén "újságban", dobbal, énekkel kísért szertartást.

Az emberélet sorsfordulói gyakran hoznak kérdésekkel, tanácstalansággal teli napokat. Aki ilyenkor hozzám fordul, annak a Tarot-kártyák "üzenetei" alapján, ha megadatik, segítek a továbblépésben.

Megismerhettem szűkebb hazám, a Kárpát-medence északabbik részének számos szakrális helyét, a valaha itt élő őseink hagyatékának máig látható kristályrügyeit. Ismereteimet az érdeklődők számára egy- vagy többnapos utak alkalmával rendszeresen átadom.

Mindezek során igyekszem segíteni a hozzám fordulóknak, a legszorosabban ragaszkodni a hagyományainkhoz és azokat hitelesen átadni.

Kapcsolat: magdolna.fister@gmail.com

SÜTŐ ANNAMÁRIA BABI

SZEDRESI ATTILA

MAJERCSIK JÁNOS OGUZ

SÓLYOMFI-NAGY ZOLTÁN

1983-ban vettem részt először Cserga Szerben, a Bakony hegyei között. Azóta rendszeresen tisztulok ezzel az idők homályába vésző szertartással. 1996-ban Amerikában, indián testvéreimtől kaptam avatást s váltam szertartás vezetővé. Számtalan szert tartottam hazánkban s a világ más tájain is, sok embert taníthattam s avathattam vezetővé. Néprajzkutatóként első szakdolgozatomat is e témában írtam. Szívemen viselem, hogy a magyarországi szertartás vezetők méltó, alapos képzést kapjanak, hogy az általuk vezetett csergákban a résztvevők biztonságban legyenek, gyógyuljanak.

Csergáimat első sorban Tokodon, az Ősforrás Központban tartom, melyek idejéről a www.tengri.hu honlap "események" pontjánál értesülhettek.

ANDREA SEGOVIA PIGASSI

LOSONCZI KATI

SZŰCS LÁSZLÓ

2006 év elején kezdtem ismerkedni az ősiséggel, Sólyomfi-Nagy Zoltánon keresztül. Elvégeztem nála az Ősforrás Iskolát. 2007-ben ültem az első csergában, attól kezdve rendszeresen.
A kunyhózásról legtöbbet tőle, és Fister Magdolnától tanultam. 2008-ban volt az első Naptánc, amin táncosként vettem részt. Nyolc Naptáncon vagyok túl. 2012-ben kaptam avatást cserga vezetésre, azóta évi 5-7 szertartást vezetek, többnyire Kecskemét közelében, Helvécia -Ludastón, a Nap tanyán. Elérhetőségem: szkitaszucs@gmail.com 06706330645 Áldás

PAÁL GYULA OGMÁND

ELEK JÓZSEF

KOVÁCS LÁSZLÓ FEHÉRHOLLÓ ŐSKÜ

SZALAI EDIT

KOVÁCS KRISZTIÁN TORDAS

KISS GABRIELLA ARIKÁN

NÉMETH ATILLA ATARVIS

A magyar tudó emberek, táltosok útját járom, újra összerakva azt, ami valamikor széthullott, tanítások, érzéseim és a természet, a Mindenség szerves létének, folyamatainak mélyebb ismerete által. Sokféle emberi kapcsolatot megéltem és élek, sokféle örömmel, bánattal, szerelemmel, szeretettel, odaadással, egyre kevesebb dühvel, harccal és egyre több elengedéssel, megértéssel, elfogadással.

Magyarkút mellett, egy hegytetőn a faházunkban élünk a családommal, négy gyerekkel egy gyönyörû szép helyen, követjük a természet és a természetesség vezérfonalát. Életmódot váltottunk, a szabadságunkért cserébe átmenetileg feláldoztuk a kényelmünket, folyamatosan tudatos kapcsolatban vagyunk a Mindenséggel, vagy másképpen az Istennel.

Létrehoztunk egy szeretet teret (EdinAtilla Varázskertje), ahová egyre több ember jön izzasztókunyhózni, családállításra, szert tartani, táltosdobot készíteni, női hétvégére, rendezvényekre, vagy egyszerűen kapcsolódni, beszélgetni, tanácsot kérni.

Az izzasztókunyhó hagyományával 2006-ban találkoztam, az első kunyhóba Sólyomfi Nagy Zoltán hívott, akihez akkor az Ősforrás iskolába jártam. Az első alkalommal feltett körkérdésére – ki miért jött? – csak azt felelhettem, amit éreztem: Én is valami ilyesmit szeretnék csinálni. Hívott a magyarság ősi hagyománya, tudása, éreztem a vonzódást a természetes életvitel, a szkíta szellemiség és életmód felé.

Tanítóm lett később Fister Mária Magdolna is, akitől a kunyhóépítéstől kezdve a kunyhózás mélyebb rétegeiig megtanulhattam sok mindent. 2010-től vezetek izzasztókunyhó szertartást Magyarkúton, illetve vállalok felkéréseket. Megtaláltam az egyik olyan fő tevékenységemet, amelyet szívvel-lélekkel tudok csinálni. Az élet sokféle helyzeten keresztül, kíméletesen avatott be a kunyhó vezetésébe, de folyamatosan szükség volt a természet erőinek támogatására is. Ezt a támogatottságot bírom jelenleg is, alázattal és köszönettel tartom fenn a folyamatos kapcsolatot velük. Leginkább négy körös gyógyító, tisztító és teremtő kunyhót tartok, közös előkészítéssel és lakomával a végén.

Legkönnyebben telefonon (70 5896838), vagy emailben (atarvis@gmail.com) kapcsolódhatsz velem, a honlapomon pedig láthatóak többi tevékenységem, írásaim, például:

"Izzasztókunyhó, mint lehetőség a változtatáshoz"

"Az elfeledett ősi hagyomány"

"Közösségformálódás és az izzasztókunyhó"

"Testi-lelki gyógyulás az izzasztókunyhóban"

Atarvis

VÍGH JUDIT SIRÁLY

CSETNEKI MÁRTA

UDVARDI PIROSKA FEHÉRSASASSZONY

ANDREAS VESHENGO JAKISCH

ÉNEKES GYÖNGYI

GAÁL ZOLTÁN

CSIKÓS JÁNOS

SZÁNTAI PÉTER

Negyven éves elmúltam, amikor feleségem hatására elmentem kunyhózni. Vonzott valami, de jó adag kíváncsiság is volt bennem. Behúzott, magával ragadott. Mai napig nem tudom megfogalmazni mi is történt - akkor még nem sejtettem- de egy új útra léptem, ami azóta is tart. Elkezdtem keresni a lehetőségeket, hogy a világ számomra addig ismeretlen rejtett részét megtapasztaljam, megismerjem.

Erdész vagyok, élő anyaggal, anyagban dolgozom. Így nem volt nehéz megérteni, megérezni a ,,Minden a rokonom." elvét.

Évek teltek el tapasztalásban, tanulásban, mikor úgy éreztem, hogy a cserga vezetés feladatom lehet. Ötven is elmúltam, amikor naptáncos lettem. Megint eltelt néhány év, és ott ült három barát, egy kunyhóban. Oguz ekkor adta át Ferinek és nekem, a feladatot. Azóta rendszeresen vezetek cserga szereket. Közben Oguz barátom által megismerkedtem Közép Ázsiai-sztyeppei hagyományokkal, segítőjévé váltam. Így most összefonódik bennem két távoli, mégis gyökereiben közös kultúra világlátása.

Jól megférnek.

Minden a testvérem!

GALGÓCZI FERENC

HÓBOR PÉTER

BODGORI RÓBERT

FŰRÉSZ FERENC

LÁSZLÓ CSABA FERENC

SIMON ATTILA

SZEGEDI NOÉMI

PÜSKI ATTILA

ÓRENDI JÁNOS

DÖMÖK VAZUL

KIS TAHI MÁRIA

GALGÓCZI BÉLA

MOLNÁR PÉTER

MIHÁLYFI MÁRTA

HALÁSZ PÉTER

KOBZA ZSUZSANNA MESŐ

SZÁSZ RITA

NAGY ATTILA

TOVÁBBI AVATOTT CSERGA VEZETŐ: SCHMIDT LÁSZLÓ